Fogyasztóvédelmi kiadványt jelentetett meg az Alapítvány

Megjelent az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért új kiadványa, amelyben a megváltozott helyzethez igazodó jogszabályi változásokat ismertetik röviden. A füzetet sajtótájékoztató keretében mutatta be Vargha Tamás országgyűlési képviselő, Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért kurátora és Domokos Tamás, a Kodolányi János Egyetem Fejlesztő Szociológiai Tanszék tanszékvezetője.

Magyarország európai uniós csatlakozása óta hatékony fogyasztóvédelmi politika biztosítja az egységes piac megfelelő és hatékony működését közösségünkön belül. Ennek célja, hogy garantálja a fogyasztók kereskedőkkel szembeni jogait, valamint fokozott védelmet nyújtson a kiszolgáltatott fogyasztók számára. A tudatos fogyasztói magatartás kialakítása, valamint a fogyasztók biztonságának és gazdasági érdekeinek hatékony védelme az uniós szakpolitika alapvető célkitűzésévé vált. Ennek megvalósulását segítik elő a magyar jogi szabályozások, melyek időről időre változnak, igazodva az új piaci és társadalmi kihívásokhoz, fogyasztói kockázatokhoz. A tisztességes kereskedelem, a vásárlóbarát szolgáltatás, a felelős gyártás tudatos fogyasztókat is igényel, akik a saját szükségleteik kielégítése mellett a fenntarthatóságot is szem előtt tartják.

A Tájékoztató a fogyasztóvédelmi szabályokról című kiadványban a megváltozott helyzethez igazodó jogszabályi változásokat ismertetik röviden. A füzet megjelenését a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.


Vissza

Eseménynaptár

2024 Május

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
  
1
2
3
4
5
18
6
7
8
9
10
11
12
19
13
14
15
16
17
18
19
20
20
21
22
23
24
25
26
21
27
28
29
30
31
  
22
Fogyasztóvédelmi kiadvány
Támogatónk

LISZI Akadálymentes nézet